Mivel mostanában minden arról szól, hogy eláraszt minket az olcsó amerikai kőolaj és ezért az OPEC-nek és Oroszországnak befellegzett, ezért úgy döntöttem, hogy a következő posztot a nem konvencionális olaj témának szentelem.

Megmondom őszintén, nekem az olajárral kapcsolatban van egy hüvelykujj szabályom, ami az elmúlt időszakban általában működött és ez a következő: ha az OPEC azt mondja, hogy 100 dollár felett lesz az olajár akkor én hiszek nekik, és 100 dolláros olajárral számolok. Miért? Leginkább, azért mert azt már megtanultam, hogy széllel szemben általában nem éri meg pisilni (párszor próbáltam, sosem jött be…). Kezdjük is a következő ábrával, amiről nekem rögtön egy nyuszikás vicc jut az eszembe, mégpedig a következő:

Nyuszika talál egy pisztolyt, azonnal elrohan vele a rókához és a fejének szegezi:
- Róka, most besz@rsz! - és valóban a róka rendesen maga alá piszkít.
- Most, megeszed! - bátorodik fel saját tettén a nyuszi.
- Én ezt meg nem eszem.
- Akkor lelőlek! - fenyeget a nyuszi.
- Lőj, de akkor sem eszem meg - törődik bele sorsába a róka.
Nyuszika meghúzza a ravaszt, de semmi hatás, a fegyver nem volt megtöltve. Kérdőn a rókára néz:
- Megegyem?

Az orosz piacról több céget is bemutattunk már:

-          jókat (Sollers, Uralkali, Cat Oil),

-          rosszakat, de olcsókat (Gazprom,  Surgutneftegas  – a jelenlegi félremenedzselés ellenére ezek még lehetnek jó befektetések a mostani árakon)

-          illetve (eddig) be nem teljesült ígéreteket is (HMS)

A mai posztban az elmúlt évek fejlődő piaci sztár szektorát vesszük górcső alá, a fogyasztási (consumer) szektort. A fejlődő piaci consumer sztori magáért beszél és a potenciál nem is igényel hosszas magyarázatot: jelenleg évről-évre a stabil fejlődő piaci gdp növekedéssel párhuzamosan emberek tízmilliói emelkednek ki a szegénységből a középosztályba. Ez ugyanúgy megfigyelhető úgy a legnagyobb fejlődő piacokon (mára Kína vált a világ legnagyobb autó és telefon piacává), mint akár Afrikában, és azok a cégek, amelyek ki tudják szolgálni a fejlődő piaci középosztályt, hatalmas fogyasztói bázissal és egy darabig még töretlen növekedéssel rendelkeznek.

A mai poszt témája a nigériai bankok lettek volna. De ahogy elkezdtem gondolkodni azon, mikkel kéne még kiegészíteni a témát, ha már egyszer belekezdek, egyre csak gyűltek a bankszektorral kapcsolatos megjegyzések a fejemben. Míg végül ez a sok potenciális kiegészítés és magyarázat összevissza kavarogva összefogott és önálló életet követelt magának, így arra jutottam szabadon engedem őket és meglátjuk, mi sül ki belőle. De pánikra azért semmi ok, a legközelebbi posztomban majd a nigériai bankokat vizsgáljuk meg alaposabban.

A bankok napjaink igazi sötét figuráivá kezdenek válni, példák a kapitalizmust és a globalizmust ostorozó cikkek hasábjain, hálás céltáblák a politikai porondon. Szó se róla, a bankok alapvetően profitorientált intézmények, ennek minden előnyös és hátrányos tulajdonságával együtt. Az pedig, hogy olyan rendszerben működjenek, ahol az információs aszimmetriával és az erőfölénnyel nem lehet visszaélni és a felelősök számonkérhetőek - alapvetően szabályozási kérdés.  Ez nyilván máshol is így van, a cégek nem fognak maguktól környezet-, és fogyasztóvédelmi szempontoknak önként megfelelni – az már más kérdés, hogy egy tudatos fogyasztói réteg sokat segíthet azzal, hogy honorálja a jófiúkat. És persze önmagában az sem árt, ha az iparág szereplői törekszenek arra, hogy etikusan viselkedjenek.  Nyilván pénzügyi szektorban dolgozóként is ugyanolyan vagy még inkább felháborító, amikor olyasmik derülnek ki, hogyan tömte ki egy-egy amerikai befektetési bank az ügyfeleit bóvli papírokkal, vagy bankközi kamatláb-manipulációra, mérleghamisításokra derül fény. Azonban azt gondolom, hogy az nem megoldás, hogy egy egész szektort összemosva és egyként kezelve démonizálni kezdünk és ezzel az alapvető lehetőségét is lesöpörjük az asztalról annak, hogy a valódi problémák terítékre kerüljenek. A poszt mai kulcstémája nem az ilyen problémák, hanem a banki működés általánosabb boncolgatása lesz, hogy jobban megérthessük miről is van szó, amikor később a nigériai bankok értékeltségéről beszélünk.

Mostanában egyre gyakrabban megkapom, hogy kissé szarkasztikussá váltam! Belegondolva Magyarországon élek, Oroszországot elemzem és Gazprom-om van...Ez azért mindent megmagyaráz.

Éppen ezért most egy olyan cégről írok, amire mindenféle szarkazmus nélkül lehet azt mondani, hogy egy nagyon jól menedzselt kis vállalat, okos stratégiával, és amit véleményem szerint extrém olcsón meg lehet kapni. Ezt a céget úgy hívják, hogy ACRON.

Na de mivel is foglalkozik az Acron?  Most egy hipotetikus párbeszéddel illusztrálom, mi történne, ha a sztorit mondjuk, nem egy szakmabelinek mesélném, például a gépészmérnök bátyámnak:

A mai poszt apropóját az adja, hogy az elmúlt hetekben egy nagyon érdekes könyvet olvasok (még nem járok a végén, de mentségemre szóljon, hogy jó hosszú, és nem árt emészteni a tartalmat). A címe: Hedge Fund Market Wizards, és Jack D. Schwager a szerző, aki ugyanúgy mélyinterjúkat készít benne, mint a már korábban írt köteteiben, aztán jó amerikai módra a végén még szájba rágja a lényeget, nehogy valami félreértés támadjon.

Érdemes elolvasni, mert érdekes életutakról szól, és emberekről, akik  - kevés kivétellel – nagyon szeretik, amit csinálnak, és - a lényeg - többnyire őszintén elmondják, hogy mitől sikeresek, mi az, amit a leglényegesebbnek gondolnak. Természetesen nem hiányozhat itt sem a legzseniálisabb trédek felelevenítése, erről ugye mindannyian szeretünk beszélni...

Mindennapi munkánk legnagyobb részét kedvező befektetési lehetőségek kutatása teszi ki. Ennek tudatában hívta fel figyelmünket egyik közgazdász ismerősünk a leendő trafikokban megtestesülő értékre. Mivel az alapjaink csak értékpapírokba fektethetnek, a trafikok pedig kevés valószínűséggel alakulnak részvénytársaságokká, a kérdésfelvetés pusztán elméleti. Értékelési szemszögből azonban izgalmas a feladat és jól demonstrálja a politikai bizonytalanság értékromboló hatását.

Ha egy befektetési lehetőséget elemzünk vevői szempontból, megpróbálunk minél konzervatívabb feltételezésekkel dolgozni. A dohánytermékek forgalma a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint 2012-ben 500 milliárd Ft volt. A feketepiac várható térnyerése és a dohányzás visszaszorítására tett erőfeszítések miatt azzal kalkuláltunk, hogy ez az összeg idén az árrés emelkedése miatt csak kis mértékben, az elkövetkezendő 20 évben azonban még reálértékben sem növekszik. A kiskereskedelmi árrésre pontos számunk van, Orbán Viktor 12%-ot javasol. Költségként munkabérrel, a trafik bérleti költségével, annak rezsijével, az elhanyagolható koncessziós díjjal és forgótőkeként átlagosan 8 millió Ft-tal számoltunk. A diszkontfaktor 10%-os, ennek fele a kockázatmentes hozam, másik fele a kockázati prémium.

Az elmúlt 2 hétben rengeteg írás jelent meg a nyersanyagokról, arra keresve a választ, hogy vajon mi állhat a drasztikus árfolyamesések hátterében, és hogy meddig tarthat a lefelé irányuló trend. Éppen emiatt ebben a cikkben most nem a már sok helyen felsorolt érveket szeretnénk újra körüljárni, és nem is az arany jövőbeli árfolyamáról próbálunk véleményt mondani, hanem egy kicsit továbblépve, a nyersanyagkapcsolt részvényekre, és azon belül is az aranybányákra helyezzük a hangsúlyt.  A cikk egy gyors áttekintő arról, hogy milyen tényezőket veszünk figyelembe leginkább, amikor az Afrika Alapunkban tartott aranybányák súlyozásáról döntünk.

Április közepén az arany árfolyama két nap alatt majdnem 10%-ot esett, ami azért különleges, mert a ’80-as évek eleje óta nem fordult elő ekkora mértékű zuhanás ilyen rövid időtávon. Hogy az árfolyamesés mögött milyen tényezők is álltak, arról számos cikk jelent meg (pl. ez is), így ezt most nem részleteznénk. Hogy vajon csak egy enyhe megingás volt-e, vagy egy tartós lefelé irányuló trend kezdete, azt még nehéz lenne eldönteni. Viszont ami miatt mi is figyelemmel követjük az arany árfolyammozgását, az az Afrika Alapunkban lévő kitettség az aranybányák felé. Mivel a világ feltárt aranykészletének kb. fele az afrikai kontinensen található, így nagyon sok afrikai aranybánya papírja forog a tőzsdéken, amelyekből lehet válogatni. Az aranykitermelők többsége rendkívül érzékeny az arany árfolyamának alakulására, így az aranyárzuhanással párhuzamosan az aranybányák árfolyama is lefelé vette az irányt.

Ma reggel bemutatták a Surgutneftegaz nemzetközi számviteli szabvány szerinti jelentését, 11 év után tért vissza a társaság a nemzetközi traszparenciához, így a várakozások a tetőfokra hágtak, az FT-s riporterek ezúttal nem a mi Parlamentünk előtt, hanem a Surgut tájékoztatón majszolták a pogácsát.

A lényeg a tegnapi előzetesünkben felvázolt két szempont körül alakult:

1.) Egyrészt megvan a vállalat számláin (pontos eloszlásban, bemutatva a kamatjövedelmeket) a korábban várt 30 milliárd dollár körüli összeg (ténylegesen 31 milliárd) - ez  jó hír

2) Másrészt viszont az igazi pozitív meglepetés az lett volna, ha a cég kimutatja, hogy jelentős a saját részvény állománya (ez a részvényeknek az a része, amit prudens működés esetén a vállalat be tud vonni, vagy pl akvizícióhoz tudja felhasználni, így növelve a nem saját részvények értékét). Ennek a mértékét 0 és 80% közöttire tették az elemzők, a 0%-hoz téve a nagyobb valószínűséget A legutolsó hír (11 éves) még 40% körüli állományról szólt, aminek egy része (12,5%) a cég saját nyugdíjalapjában volt még akkor. Nos, úgy tűnik, hogy nem csak nálunk sikerült megmenteni a nyugdíjvagyont, hanem ott is, sőt a maradék részt is szinte teljesen megmentették, hiszen most mindössze az összes részvényállomány 1,8%-át jelenítették meg a Surgut számláin saját részvényként - ez mindenképpen rossz hír, egy fontos upside tűnt így el a Surgut sztoriból; ráadásul még nem derült ki, hogy hová lett ez az állomány, így jó darabig körüllenghetik a céget a negatív hírek.

A holnap fontos nap lehet az orosz részvénypiac történetében, ugyanis 2001 óta először ismét nemzetközi szabványok szerint jelent az egyik legérdekesebb cég, a korábban futólag a mi MOL-unkkal is vadházasságban élő Surgutneftegaz. Eddig idén az orosz állami cégek csalódást okoztak: A Gazprom kétszer is lejjebb vágta a tavalyi év után járó osztalékot, míg a Rosneft csúnyán elbánt a TNK-BP felvásárlás után bennragadt kisrészvényeseivel - a piac büntetése nem maradt el, bár a TNK-BP-n jó pénzt lehetett keresni a pánik elültével az utóbbi hetekben.

A Surgutot nem lehet tradicionális elemzői eszközökkel értékelni, hiszen annyira elképesztően olcsó, hogy lehetetlen olyan modellt építeni, ami ne adna vételi jelzést. Ugyanakkor a hagyományos kisrészvényesi szempontokat alapul véve minden befektetőnél tiltólistán kellene, hogy szerepeljen. Sokaknál azon is van.

A „Pinar” név már első isztambuli utunkon szembejött, de arra hogy a céggel is találkozzunk egy tavaly szeptemberi konferenciára kellett várni. Az árazása, az elemző lelkes szavai és a menedzsment annyira meggyőzőnek bizonyult, hogy legyőzve kezdeti idegenkedésünket jobban beleástuk magunkat ebbe a szektorba.

A húsipar több szempontból sem egy egyszerű iparág. Ennek egyik oka, hogy ez is olyan fogyasztási cikk, amit szinte az egész lakosság többé-kevésbé rendszeresen fogyaszt és egy minimális életszínvonalhoz elengedhetetlen (ilyen például még áram, gáz, vagy olyan alapvető élelmiszerek mint a kenyér vagy tej). Emiatt az ára politikailag érzékeny kérdés. Az emberek túlnyomó többségét igencsak lenyomasztja, ha már nem telik a havi keretből rántott csirkére sem, drága karajjal pedig nehéz választást nyerni, így a húsipar valamilyen formában, akár támogatásokon és vámokon keresztül sokszor szabályozva van.