Továbbra is folytatódik az orosz-ukrán történet, már írtunk is a témában, de pörögnek az események, ismét megosztanék egy pár érdekességet.

Ma találkoznak a felek Genfben, ahol várhatóan az oroszok síkra szállnak egy föderalisztikus berendezkedésű Kelet-Ukrajnáért, míg úgy tűnik, hogy a nyugati hatalmak egyelőre a szavakon kívül érdemben sem pénzt, sem paripát nem akarnak adni az ukránoknak - jobb híján valószínűleg a céljuk egy arcvesztés nélküli visszavonulás. Ezek alapján elvileg egy háttérmegegyezés sem tűnik lehetetlennek, de csodát azért a mai naptól nem lehet várni, már egy békülékenyebb hangnem is óriási előrelépés lenne. 

Gondolom minden olvasó követi az eseményeket: folyamatosan fokozódik a helyzet, oroszbarát épületfoglalók veszik ellenőrzésük alá a közintézmények sorát miközben az oroszok tagadják, hogy közül lenne a mozgolódáshoz, míg az ukránok, és a nyugatbarát sajtó (és a logika) szerint is Putyinék nyilván érdekeltek a zavargásokban. Egy érdekes vélemény rávilágít azonban arra, hogy valószínűleg az álruhás orosz katonás verzió sem teljesen igaz, például valószínűleg elég sok a Kijevből a keleti részekre menekült, a korábbi Janukovics-rendszert szolgáló fegyverforgató, aki most beállt az "anti-majdan" táborba (ellenforradalmárok, ha úgy tetszik). Kényes a szituáció, és  nem könnyű az urkán kormányzat helyzete, ha be akar keményíteni, a szétesés abból is látható, hogy a orosz-barát megszállók ellen küldött speciális egységek járművei másnap már orosz lobogó alatt masíroztak fel-alá, ugyanis a vonatról már valószínűleg egyből a keleti-felkelőkhöz kerültek az elit-alakulat dezertálása után.

Pont egy éve írtam itt a blogon az egyik kedvenc afrikai befektetési sztorinkról, az MTN nevű telekom cégről. Ez a papír indulás óta oszlopos tagja az Afrika Alapunknak, ugyanis kevés olyan cég van, amely ennyire jó kitettséget nyújtana az afrikai kontinens fejlődéséből való részesüléshez. Akkori cikkemben kiemeltem, hogy az MTN 21 országbeli jelenlétével az átlag alatti mobilpenetrációnak és a magas GDP növekedésnek köszönhetően akvizíció nélkül is nagy bevétel növekedést tud produkálni. Nem mellesleg, az európai szektortársakhoz képest jóval magasabb EBITDA marzzsal működik, stabil a mérlege és nagyon prúdens osztalékfizető. Mivel továbbra is jó befektetési lehetőségnek gondoljuk az MTN-t, jöjjön egy gyors frissítés, hogy mi változott az akkor leírtakhoz képest az elmúlt egy évben.

Lementek a várva-várt önkormányzati választások, amiről a korábbi összefoglalót itt olvashatjátok. Az eredmény nem okozott túl nagy meglepetést, Erdogant nem küldték el a választók a sunyiba, a nyilvánosságra került korrupciós/kamutámadós felvételek nem rombolták le a népszerűségét. Ankara és Isztambul voltak a necces pontok (hiába, az a felforgató városi értelmiség) de ott is nyerni tudott az AKP. Eddigi eredményeiket tekintve a  2009-es választási eredmény volt a mélypont, ott 38%-ot szereztek – jól mutatva, hogy egy dolog tudott igazán betenni a pártnak, a gazdasági visszaesés.

Erről van is egy érdekes tanulmány, amelyet a Koc egyetem politológusa készített, azt kutatva, hogy mennyire büntetik meg a választók a korrupciós ügyeket. Arra jutott – annyira nem megdöbbentő módon – hogy ahol az erős korrupció szerves része a társadalomnak, ott sokkal inkább a gazdasági fejlődés az, amit figyelembe vesznek a választók. Míg az olyan fejlettebb országokban, mint például Svédország, a szavazók sokkal inkább megbüntetik az ilyen botrányba keveredő pártokat, függetlenül az aktuális gazdasági helyzettől. (forrás: Turkey Goes to Ballot Box)

Tehát vasárnap a "hófehér" párt, az AKP nyert, 45.5%-al, a liberálisabb CHP (Kemal Atatürk történelmi utódpártja, főként a nagyvárosokban erős) 27.9%-ot szerzett, míg a nacionalista MHP 15.2%-t.

Azt már egy korábbi posztban kifejtettem, hogy Oroszország és az EU gázpiaci kapcsolatát a kölcsönös függőség jellemezni. Igaz ugyan, hogy Oroszország az Unió legnagyobb gázbeszállítója, de mivel más irányba (keleti) nincs kiépítve a Gazprom infrastruktúrája ezért nagyon nem keménykedhet az európai ügyfeleivel. Sőt az elmúlt években a Gazprom alkupozíciója az európai energiacégekkel kapcsolatban erősen megroggyant, mivel a gazdasági válság miatti kereslet visszaesés miatt erősen túlkínálatos lett a globális LNG piac és ez a túlkínálat Európában csapódott le. Ezt kihasználva az EU több éves csörte után elérte, hogy az oroszok csökkentsék a hosszút távú szerződésekben alkalmazott gázárakat, amit érthető módon nem igazán értékeltek. Ekkor valószínűleg realizálták, hogy ez így nem igazán jó nekik (az EU a nagy gázimportőrök közül a legolcsóbban kapja a gázt az oroszoktól) ezért elkezdtek alternatív útvonalakat keresni. És itt jött a képbe Kína. Az elmúlt három évben Kína és Oroszország egyre jobb barátok lettek egymással. Ez tetten érhető abban, hogy egymás után kötik az üzleteket az orosz és kínai olajvállalatok. Az elmúlt három évben a kínai orosz olajimport megduplázódott és ma már a teljes import több mint 10%-át teszi ki. És ez az arány valószínűleg tovább fog nőni, mivel folyamatosan kötik az üzleteket (a legutolsó tavaly októberben történt, amikor a Rosneft és a China Petroleum Corp. 10 éves megállapodása keretében megduplázzák a Rosneft szállításait az országba és így Kína válik az orosz olaj legnagyobb piacává).

Miközben Oroszországban és Törökországban is áll a bál, nem feledkeztünk el a harmadik, leginkább fejlődő piacunkról sem, Afrikáról sem. Az Afrika Alap összetétele elég vegyes, sok benne a nyersanyagkapcsolt cég, legutóbb épp a réz kapcsán szóltunk, hogy óvatosan, mert megy a trükközés.

Mégis a kedvenceink nem ezek, hanem azok a szektorok, amiken keresztül a legjobban meg lehet ragadni a sztori lényegét, azaz azt, hogy ezek az országok – ha nincs épp egy népirtás vagy polgárháború – akkor adottságaikat és lehetőségeiket tekintve elég jól állnak ahhoz, hogy a következő évtizedben néhány igazi sikersztori akadjon köztük. Ezek olyan iparágak, amik a leginkább profitálhatnak abból, hogy a kontinens fejlődik, erősödik a középosztály és egyre nagyobb vásárlóerőt jelent – ilyen például a távközlési, kiskereskedelmi szektor és persze a bankok.

A február végi orosz krími bevonulással igazán durvára fordult a helyzet az ukrán konfliktusban, és ezzel párhuzamosan az orosz részvénypiacon is.

Nem akarok mély elemzésekbe bocsátkozni a geopolitikai okokról, azt hiszem, minden érdeklődő rengeteg érdekes elméletet és írást olvashatott por és kontra az elmúlt időszakban,és olyan gyorsan pörögnek az események, hogy mire leírok valamit és rendesen megformázom, majd feltesszük a blogra, addigra már elavulttá válik egy újabb hír nyomán. Szerintem nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy melyik félnek van igaza, a blogíró csapaton belül is nagy viták szoktak erről folyni.

Egy érdekes olvasmányt mégis ajánlanék, ebben jobban kijön az orosz álláspont, amellyel talán ritkábban lehet találkozni.

Mivel az alapjainkban (főleg az Afrikában) jó néhány nyersanyagkapcsolt papír van, így a cégek elemzéséhez hozzátartozik, hogy az adott nyersanyag piacát is figyelemmel kísérjük. Pont emiatt itt a blogon sem ez lesz az első nyersanyagos téma. Ezúttal a réz lesz terítéken, és azon belül is egy olyan árfolyam befolyásoló faktor, amiről talán kevesebbet lehet hallani, mint a keresleti és kínálati oldal klasszikus tényezőiről. Ez a faktor pedig a CCFD (Chinese Copper Financing Deal), vagyis azok a kínai finanszírozási ügyletek, amelyek a jüan és a dollár közötti kamatkülönbözetet használják ki, úgy, hogy a réz a biztosíték mögöttük. A téma egyébként kapcsolódik Levente_de_Boer kollégám legutóbbi cikkéhez is, amelyben a kínai árnyékbankrendszerrel foglalkozott, ugyanis a CCFD-k is ezen árnyékbankrendszer egy kis szeletének tekintőek.

Bilal és a 30 millió euró

A törökök ezen a héten sem tudtak nyugton maradni. A mostani botrány egy kazetta kapcsán robbant ki, amin Erdogan, a miniszterelnök és a fia azt tárgyalják, hogy és hova is mentse a srác a rokonok házból azt a jópár tíz millió dollárt és eurót, mielőtt elindult a decemberi házkutatás. A kazettába belehallgatva és a transzkriptet olvasva elsőre kevéssé tűnik hitelesnek, de brit tudósok amerikai szakértők szerint a felvétel valódi. A sztori önmagában abszolút hihető, és az hogy a török kormány korrupt az nem új info, mégis ha igaz a felvétel, akkor könnyen bekattanhat az emberekben az őszödi reflex. Erre egyelőre nem sok jel utal, tömeges tüntetések nem kezdődtek - a helyi forrásaink azt állítják, hogy szerintük simán elképzelhető, hogy az utca embere szemet huny a történtek felett - ha jól megy a gazdaság, szemet hunynak a korrupció fölött. 

Bár jelenleg a hírek leginkább a helyi ügyekkel vannak elfoglalva, időről-időre előkerül egy újabb cikk (itt egy kiragadott példa), amely egy aktualitás kapcsán azzal rémisztget, hogy jön a pénzügyi armageddon, Lehman-stílusban mindenkit magával rántva bedől a kontrollálatlan kínai árnyékbankrendszer, és vele együtt megy mindenki a levesbe.

Nem igazán hiszek a pusztán mutatószámokon alapuló értékelésekben. Pontosítok, nem igazán hiszek azokban a mutatószámokban, amiket az elemzésekben használnak, vagy amiket a Bloomberg, vagy a Reuters kiszámol. De most hogy így belegondolok, úgy általában nem hiszek senki mutatószámos értékelésében. Hogy miért? Először is azért, mert egy jó mutatószámos értékelést megcsinálni nagyon sok idő. Ezzel szemben ez a gyakorlatban általában úgy működik, hogy lehívják a Bloomberg-ről, vagy a Reuters-ről az adatokat és kész. Ezt mindenki meg tudja csinálni, ennek megfelelően túl sok hozzáadott értéke nincsen.  Másrészről, minél lejjebb haladunk az eredmény-kimutatás sorai között annál torzítottabb eredményeket kapunk, míg végül eljutunk a nettó profit sorra, ami a kedvenc terepe a menedzsment manipulációinak. Ugye a nettó profit sornak azt kellene tükröznie, hogy a cég mennyi pénzt tud kifizetni a tulajdonosainak, ha nem forgatna vissza pénzt a jövőbeli növekedésbe.  Gondolom mindenki megfigyelte már, hogy milyen kevés a 100%-os osztalék-kifizetési ráta és ennek ellenére mégis milyen sok már több éve egy helyben toporgó vagy éppenséggel hanyatló vállalat van a tőzsdéken.  Ennek megfelelően nem igazán hiszek a PE-kben, ezért én leginkább valamilyen EBITDA alapú mutatószámot szoktam nézni, de sajnos a legtöbbször még azokban sem lehet megbízni. De hogy egy példát is mutassak, nézzük meg az MMK esetét.