Az egyik kedvenc műsorom a Gyáróriások című sorozat, amelyben egy-egy nagyobb cég működését mutatják be. Egy kicsit ennek a szellemében is született az eheti poszt, amely ezúttal a vasércről és annak gazdasági oldaláról szól.
A tőzsdén kereskedett nyersanyagok univerzumát tekintve a vasérc kicsit kilóg a sorból. Ez már akkor feltűnik, amikor egy hosszú távú chartot próbálunk találni az árfolyamról. Ennek oka, hogy csak az utóbbi 5-10 évben alakult ki rá spot piac, addig pedig évente történt az ármeghatározás a termelők és az acélművek között. Régen a vasérc egy belföldi terméknek számított, amit nem adtak-vettek, exportáltak, mert az országok többsége önellátó volt belőle. Azonban ez a ’60-70-es években megváltozott, amikor Japán gyors növekedésnek indult, és külső forrásra szorult vasércből. Földrajzi helyzetükből adódóan Ausztráliából kezdtek el vasércet importálni. Viszont amikor az ausztrál ipari sztrájkok miatt nagyon kiszámíthatatlanná vált az ellátás, új potenciális vasércexportőrök után néztek, és ekkor kezdték el támogatni az akkor még gyerekcipőben járó brazil vasérckitermelést. Úgy próbálták őket versenyképessé tenni, hogy ugyanazt az árat fizették a brazil bányáknak, mint az ausztráloknak, figyelmen kívül hagyva a drágább szállítási költségeket.