Szerző: Levente_de_Boer  2013.11.07. 09:58

A legjobb befektetések, legerősebb trendek nem a tréderek monitorjain, hanem gyakran a  körülöttünk lévő mindennapokban vannak. Amikor keresésre már csak a google-t használjuk, és velünk együtt a barátaink is beköltöznek a (kezdetben még) ingyenes gmailbe, vagy túrjuk a Zara-s polcot a leértékeléskor, mind mind egy potenciális befektetési sikersztorinak vagyunk a tanúi, méghozzá első kézből. Temészetesen nem minden hasznos termék jelent egyben jó befektetést is, de egy rákeresést sokszor megér a dolog, soha nem lehet tudni.

Vannak ugyanakkor jelentős, több éven (vagy akár évtizeden) átnyúló folyamatok, amelyek kiváló befektetési témákat szolgáltatnak, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az adott sztorit a legtöbben már csak a csúcson veszik észre. Ilyen például az elmúlt években lezajlott IT forradalom, az okostelefonok térnyerése, vagy akár a nagy kínai menetelés, és az azzal párosuló korlátlan nyersanyagéhség az ezredfordulót követően.

Mivel a statisztikák szerint egy cikk megkezdése után legtöbben kb 20 másodperccel később már el is kattintanak, itt az ideje a lényegre térnem: egy nagyon erős, és a mindennapjainkban is szemet szúró folyamat a világ lakosságának fokozatos elhízása, és az ezzel járó következmények. Érdemes végiggondolni ezt a szerintem az emberiség szempontjából nagyon veszélyes, és talán a mai napig nem kellően komolyan vett folyamatot. Természetesen nem váltottunk át életmódblogba, így elsősorban a befektetési lehetőségeket fogom itt is szemügyre venni. A legtöbb adatot és okosságot egy 2012 végi hosszú és alapos Merrill tanulmányban találtam, ahogy kiválóan összegyűjtötték a témával kapcsolatos infókat - a saját gondolatok így most kisebb teret kapak majd, de azért igyekszem.

A WHO felmérése szerint globálisan mintegy 500 millió ember elhízott és 1,4 milliárd túlsúlyos. Itt álljunk egy definícióra! Sokan az ún. BMI indexet használják a kategorizálásra, amit könnyű kiszámolni:

testtömeg (reggeli nagyvizit utáni) kg-ban   /      magasság méterben a négyzeten

azaz pl egy 80 kilós 180 cm magas kománál:  80 / 1.8ˆ2 = kb 24.7

25-ös érték fölött számít valaki túlsúlyosnak (azaz a fenti példában szereplő barátunknak lassan nem árt odafigyelni), 30 fölött pedig elhízottnak. A 30-as értékhez azért meg kell küzdeni, a fenti 180-as embernek például 97 kg fölé kell hozzá mennie. Ez persze csak egy nagyon durva definíció, sok torzítás van benne (férfi vs nő, izomban vagy zsírban van-e az extra kiló), de nagyságrendileg azért helytálló.

Az elhízás elsősorban az amerikai kontinenst sújtja, élen az USA-val, de Európa sem panaszkodhat. Az ázsiai országokben egyelőre nem súlyos a helyzet, de a negatív trend itt is egyértelmű.

obesity map.png

Minél sötétebb az ország a képen, annál nagyobb az elhízottak aránya


A legutóbbi felmérések szerint az USA-ban a lakosság majdnem 70%-a túlsúlyos, és majdnem 1/3-a pedig elhízott. Brutál számok. Becslések szerint 2030-ra az elhízottak aránya meghaladja az 50%-ot. Mindez úgy, hogy közben mindenhonnan ömlik a hibátlan alakú pop- és filmsztárok és photosoppolt címlapok áradata, azaz egyértelműen a normál alkat a társadalmi ideál. Európában még nem ennyire súlyos a helyzet, de itt is erősen romló trend van, az elmúlt 20 évben az elhízottak száma megháromszorozódott. Amúgy a kontinensen belül a nőknél Málta és Anglia után a mi lányaink is felkerültek a dobogóra a 20% feletti elhízottsági aránnyal. Ázsiában egyelőre még nem ennyire súlyos a helyzet, de a trend ott is erősen emelkedő.

Várhatóan így alakulnak a jövőbeli trendek:

forecast overweight.jpgGyanús persze, hogy ez az előrejelzés is az egyszerű "nézzük meg eddig mi volt, aztán húzzuk ki még pár évvel" jeligével készült, de azért így is figyelemre méltó a növekedési ütem.

Azon kívül, hogy az elhízottság az amerikai kutatások szerint a páciensek 63%-ánál depressziót eredményez, nagyon megnöveli a cukorbetegség és a szívproblémák valószínűségét, valamint sokféle ráktípus is jobban sújtja az elhízottakat. Ha a piszkos anyagiakra térünk, a társadalombiztosításnak is egyre nagyobb kiadást jelent az elhízásból fakadó betegségek kezelése (és ezt még - a dohányosokkal ellentétben - a várható élettartam csökkenésével kapcsolatos "megtakarítás" sem csökkenti). Az USA-ban jelenleg az egészségügyi kiadások ötödét elhízással kapcsolatos problémák kezelésére fordítják. Az elemzők azt is kiszámolták továbbá, hogy az átlagos utas súlygyarapodása kioltja azt az üzemanyag megtakarítást, amelyet az autógyártók a hatékonyabb fogyasztású járművek kifejlesztésével érnek el. Az egyik légitársaság pedig arra panaszkodott, hogy mivel 2000 óta az átlagutas 2 kilóval nehezebb, az ebből adódó többletfogyasztás elviszi a régi operatív profit 13%-át.

Ráadásul az aggasztó trend már az állatokat is veszélyezteti:

Mi a fő oka az elmúlt évtizedekben beindult elhízáskórnak? Semmi meglepő: Egyre magasabb kalóriatartalmú ételeket eszünk - ebben óriási szerepe van a gyorséttermek elterjedésének - miközben nem igazán végzünk fizikai aktivitást. Különösen nagy szerep jut a magas cukortartalmú üdítőitaloknak, amelyek sokkal több kalóriát tartalmaznak, mint azt elsőre gondolnánk - az USA-ban a kalóriafogyasztás 35%-át ilyen lónyálakból viszik be. Érdekességként egy kis kockacukor-egyenértékes illusztráció (ha csak ennyi marad meg a posztból már megérte elolvasni):

Sugar in everyday food.jpg

Mit lehet tenni? 

Végiggondolva a helyzetet, előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik (mint pl a klímaváltozásnál is), hogy ez egy fenntarthatatlan folyamat, ami ellen tenni kell. A lehetséges válaszok pedig magukban hordozzák a befektetési témákat, érdemes odafigyelni azokra a cégekre, amelyek olyan szektorokhoz kötődnek, ahol hátszelet biztosít az elhízás elleni harc.

az állam szintjén: 
1) Hasonlóan a dohányzás elleni harchoz, meg lehet nehezíteni az egészségtelen, elhízást okozó cuccok gyártóinak életét, akár jobb tájékoztatás megkövetelésével, vagy akár különadókkal.
2) Sokkal nagyobb támogatás az egészséges életmódot hirdető programoknak, tömegsportnak (a stadionépítesek mellett is)
3) Fontos már gyerekkorban elkezdeni a megelőzést, például a fiatalokat megcélzó mekis reklámok korlátozásával - egyébként az iparág önszabályozása is beindult már ezen az úton, valamint pl a Disney csatorna már nem sugároz többé egészségtelen kajákról szóló reklámokat.

az egyén szintjén: (és ehhez kapcsolódnak a befektetési témák is)

1) gyógyszeres kezelések, a tünetek csökkentése, esetleg műtéti beavatkozás

Egyelőre még nem sikerült kifejleszteni egy igazán hatékony gyógyszert, de azért több gyógyszergyártó próbálkozik vele rendületlenül. A mindenféle segédeszközöket gyártó cégek viszont egyértelműen profitálnak a páciensek számának növekedéséből. Ilyenek pl a cukorbetegség kezelésével kapcsolatos eszközök gyártói, vagy a nagy túlsúly (vagy éppenséggel a nagy túlsúllyal elkezdett sport) miatt tönkremenő izületek kezelésével foglalkozó cégek. A legradikálisabb megoldás, a gyomrot lecsökkentő gyűrű beműtésére is egyre nagyobb a kereslet.

2) egészségesebb étkezés

Vitathatatlanul a legfontosabb terület. A jövőben várhatóan nagyobb szerep jut majd az egészségesebb étrendhez hozzájáruló, és magát jól a területhez pozícionáló gyártóknak. Ez a szegmens ráadásul az átlagosnál sokkal nyereségesebb, mert az egészséges táplálkozás nem olcsó mulatság. Ide tartoznak a biocuccok termelői, a mindenféle cukormentes, "light", csökkentett energiatartalmú termékek.

Azok az élelmiszerláncok, amelyek ezeket az egészséges termékeket forgalmazzák, szintén egyre inkább versenyelőnyhöz jutnak majd, és persze magasabb haszonkulcsot tudnak majd érvényesíteni.

A gyorsétteremláncok között is terjednek az egészségesebb alapanyagból dolgozók, mint pl a Chipotle, amelynek igazán jól sikerült a "food with integrity" brandépítés, és ezt a kiugró növekedése, és (sajnos) árazása is mutatja. 

3) táplálékkiegészítők

A fogyáshoz, sporthoz (gyúráshoz) rengetegen használnak mindenféle táplálékkiegészítőket, vitaminokat és egyéb nyalánkságokat. Ez a piac ráadásul még egyáltalán nincs konszolidálva, és szabályozva sem, ráadásul Kínában még szinte egyáltalán nem nyert teret, így óriási potenciál van benne. 

4) sportszergyártók

Hosszú távon a tömegsport minél nagyobb elterjedése várható. Rengeteg magas minőséget előállító gyártó van, ahol érdemes figyelni a növekedési mutatókat. Itt is érdemes kiemelni Kínát, ahol a fejlett piacokhoz képest aránytalanul kevés sportszer fogy, de a szegmens növekedési üteme 30% fölötti, azaz rohamosan hozzák be a lemaradást.

eating2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fundman.blog.hu/api/trackback/id/tr635616998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása