Az Egis ajánlat közzétételekor számos cikk született arról, hogy 30%-os prémium mellett is túl olcsón jut hozzá a felvásárló Servier a papírokhoz. Az amerikai tőzsdefilmeken nevelkedett közönség lelki szemei előtt már meg is jelentek a cég 25%-át kezükben tartó kisbefektetők, akik a minőségi többséget elérő részesedés megszerzéséért cserébe az ajánlati ár növelésére kényszerítik az ajánlattevőt. Érvek és ellenérvek hangzanak el, a kisbefektetők kitartanak a magasabb árelképzelések mellett, majd a felvásárló fogcsikorgatva, de kénytelen megemelni ajánlatát…
Miért nem reális egy hasonló végkifejlet Magyarországon? A legtöbb erről elmélkedő cikk a 25%-os koalíció összehozásának nehézségeit boncolgatja. Véleményünk szerint azonban messze nem ez jelenti a legnagyobb problémát. Hazánkban ugyanis bármiféle felvásárlási prémium, sőt maga az ajánlat is csak a felvásárló cég jóindulatán múlik. 2008-ban a Tőkepiaci törvény bevezette a tőzsdei átvezetés fogalmát, ami a 2011. elejétől érvényes kiegészítéssel együtt lehetőséget teremt arra, hogy egy tőzsdén jegyzet céget anélkül vezessenek át illikvid piacra (pl. Luxemburg), hogy a kisrészvényesek felé ajánlatot kellene tennie. Az átvezetéshez még csak közgyűlési határozat sem kell, arról az adott cég ügyvezetése dönthet.
Az elmondottak tükrében látható, hogy az Egis esetében a történet alakulhatott volna rosszabbul is. Ha például a cég az ajánlat helyett átvezetést kér Luxemburgba, az intézményi befektetők sírva könyörögtek volna, hogy a Servier vegye át a papírjaikat. Nem prémiummal, diszkonttal. Gondolom ezt a lehetőséget a Servier is mérlegelte, ők a reputációjuk megőrzése érdekében az ajánlat mellett döntöttek. Van azonban a tőzsdén még számos cég, amelyeknek a reputáció kevésbé számíthat.