Szerző: Levente_de_Boer  2013.05.09. 09:41

A mai poszt apropóját az adja, hogy az elmúlt hetekben egy nagyon érdekes könyvet olvasok (még nem járok a végén, de mentségemre szóljon, hogy jó hosszú, és nem árt emészteni a tartalmat). A címe: Hedge Fund Market Wizards, és Jack D. Schwager a szerző, aki ugyanúgy mélyinterjúkat készít benne, mint a már korábban írt köteteiben, aztán jó amerikai módra a végén még szájba rágja a lényeget, nehogy valami félreértés támadjon.

Érdemes elolvasni, mert érdekes életutakról szól, és emberekről, akik  - kevés kivétellel – nagyon szeretik, amit csinálnak, és - a lényeg - többnyire őszintén elmondják, hogy mitől sikeresek, mi az, amit a leglényegesebbnek gondolnak. Természetesen nem hiányozhat itt sem a legzseniálisabb trédek felelevenítése, erről ugye mindannyian szeretünk beszélni...

Egy tanulság, hogy többféle sikeres portfoliókezelő is létezik. Van aki a szigorú kockázatkezelésre épít, és a kis veszteségeket hamar kicsukva várja a sikeres trendet,  de aláátlagolós stratégiával is lehet kiváló eredményt elérni. Van példa egészen zseniálisan mély, opciókból kikevert aszimmetrikus trédekre (azaz olyan pozíció amelyen viszonylag keveset lehet bukni, de nyerés esetén nagy az upside), rám ez a Jamie Mai-féle vonal tette a legmélyebb benyomást.

Nincs szándékomban összefoglalni a könyvet, akit érdekel, biztos el fogja olvasni, de talán érdekes lehet egy kicsit elidőzni a mi csapatunk által alkalmazott elveken (ha már a könyvbe nem kerültünk be :) ), miken gondolkodunk nap mint nap. Arra mindenképpen jó lesz, hogy – hasonlóan valamiféle naplóhoz - később majd vissza lehessen olvasni, és látni, hogy mennyit változott az idők során. Alapvetően a részvényekben működünk, de az eszközosztályok nem függetlenek egymástól, és vannak abszolút hozamú stratégiák, ahol jelentősebb kötvény-, nyersanyag-, vagy devizapozíciót is felveszünk alkalomadtán. 

door.jpg

Az általunk kezelt két fő alaptípus:

1)     Egyrészt vannak a benchmarkolt (valamilyen referenciahozammal ellátott) alapok. Itt az a cél, hogy a portfolió a költségek levonása után is jobban teljesítsen, mint egy előre meghatározott részvényportfolió – ez legtöbbször az adott kategóriában legnépszerűbb index, mint pl a BUX, vagy pl lehet egy globális index, mint az MSCI fejlődő piaci részvény, de ilyen az orosz, a török, vagy a már a blogon is sokat emlegetett Afrika Alap indexe. Ezekből a  referencia indexekből indulunk ki, majd egyesével megrágva az összetevőket meghatározzuk az adott részvény súlyát. Ez után jönnek az indexben nem szereplő papírok, az ún. Off-benchmark kitettségek, amelyekben látunk fantáziát, de nincsenek benn az adott indexben. Ha valaki befektet egy részvényalapba, akkor abban a hiszemben teszi, hogy részvénykitettséget vállal (és bízunk benne, hogy az időtávot megfelelően megválasztva, a többi befektetéséhez jól illő stratégiával teszi ezt), így itt nem is kérdés, hogy az ilyen alapokban, bármi van, a kezelt vagyon nagy része részvényekbe van fektetve. A felülteljesítést nem az alul- vagy túlsúlyozással kell elérni (kis mértékben persze erre is van lehetőség), hanem a fifikás összetétellel.

2)     Vannak ugyanakkor abszolút hozamot kitűző alapok, ahol nem csak a hosszú táv a cél, hanem az is, hogy lehetőleg minél kisebb szórással, a piaci viszonyoktól függetlenül érjünk el egy kockázatmentest meghaladó hozamot. Itt a lényeg vagy nagyon jó időzítéssel elkapni egy mozgást, vagy pedig (és ez közelebb áll hozzánk) kialakítani sok-sok olyan egymástól lehetőleg független pozíciót, amelyek eredője végül minden viszonyok között pozitív lesz (ugye jól hangzik?). Ezek akkor tudnak a piactól viszonylag függetlenek lenni, ha a mögöttes faktor egy egyedi vállalati esemény, mondjuk egy jelentés, amit előzetesen jól mértünk fel, egy SPO miatti beszakadás, vagy például az index-be való be/kikerülés (ilyenkor ki lehet használni, hogy egy csomó passzív alap, mint pl az ETF-ek gondolkodás nélkül kell, hogy lekövessék az indexet). Ezeket időben felismerve értékes extra százalékokat lehet begyűjteni, mondhatni komolyabb kockázat nélkül. Szintén egy tipikus pozíció lehet, hogy egy-egy szektoron belül fogadunk két papír egymáshoz képesti mozgására – ennek oka lehet indokolatlan értékeltségbeli különbség, vagy valamilyen egyedi sztori az egyiknél, ahol a másik shortolásával ki lehet fedezni a pozícióból az általános piaci kockázatot. De olyan is előfordul, hogy valami miatt az egyik papír sokat megy egy irányba, míg a másikról „elfeledkezik” a piac, és ezt lehet kihasználni – ez utóbbi persze játék a tűzzel, és nagy önbizalom kell hozzá – ilyenkor ugyanis arra fogadunk, hogy nincs olyan mögöttes dolog, amiről ne lenne tudomásunk – csakis olyan eszközökkel lehet felelősen megcsinálni, amelyeknek már régóta ismerjük a viselkedését.

A lényeg mindkét esetben azon van, hogy ahhoz hogy túlteljesítsük a benchmarkot, vagy abszolút hozamú alapban kockázatmentes feletti hozamot érjünk el, aktív pozíciókat kell bevállalni. Honnan jönnek ezek az aktív pozíciók, mi a jó taktika? Ez valószínűleg egyénfüggő. Az egyik alapelv, hogy – legalábbis magát elsősorban fundamentálisnak valló befektetőnél – csak olyan pozit érdmes nyitni, ahol jól ismerjük a mögöttes eszközt – itt nagyon jól jön a több szem elve, hogy ha valaki talál egy ígéretes céget, meg kell győznie a többieket is a sztoriról – ez általában egyáltalán nem egyszerű feladat, szeretjük ízekre szedni a másik ötleteit.

teacher.JPG

A másik alapszabály, hogy szükség van valamilyen kockázatkezelési módszerre, ez leggyakrabban egy stop-loss szint, de fundamentális megközelítésnél szerintem több értelme van inkább a helyes pozícióméretezésnek, hogy ha hiszünk egy cég fundamentumában, ne tudjon akkora bukót okozni a portfolióban, hogy egyből ki kelljen stoppolni, ha rossz irányba indul el az árfolyam. Érdemesebb a stopot inkább ahhoz kötni, hogy a fundamentumok (iparági környezet, a cég eredménye) úgy alakulnak-e, ahogy azt előzetesen vártuk.

De térjünk vissza az első gondolathoz, a mögöttes eszköz ismeretéhez. Sajnos már az elején szembesülni kell azzal a szomorú helyzettel, hogy az agyi kapacitásunk és a munkára fordítható idő is véges. Hiába tudunk főállásban a befektetésekkel foglalkozni, még így sem jut idő elolvasni minden elemzést, amit szeretnénk, arról nem is beszélve, hogy az önálló alapos modell felépítése napokat vesz igénybe. Meg kell hozni a fájdalmas döntést, hogy kevesebb területben merüljünk-e el alaposabban, vagy próbáljunk lehetőleg minél több mindent átlátni. Azt mondani sem kell, hogy nem tanácsos annyi pozíciót nyitva tartani, hogy utána ne legyen idő folyamatosan monitorozni, mert akkor könnyen szétesik az egész portfolió.  Mindennek a gyökere az "alapozó időszak", amikor az ember látszólag nem csinál semmit, semmi tréd, semmi modellépítés, csak túrja az elemzések és modellportfoliók ajánlásait, esetleg beleolvas a jobb alapok hírlevelébe, ötletek után vadászva. A lényeg, hogy az egyedi specifikumok (hosszú távú sztori, menedzsment, tulajdonosi struktúra, stb) mellett a főbb értékvezérlőket is sikerüljön beazonosítani – ha valaki szereti Kunderát, az ő egyik novellájában volt egy rész, amikor két jóbarát átugrott a szomszéd városba „számbavenni” a csajokat – na ez valami ilyesmi. Minél több ilyen ötletet kell elraktározni a passzív memóriába, hogy majd ha létrejön egy kedvező beszállási pont, felismerjük, és alaposabban el lehessen benne mélyedni (párhuzam vége).

george-bush.jpg

Itt nem csak a tiszta egyedi részvényekre kell gondolni, sőt a legjobb trédek a relatív pozíciók, de ahhoz tisztában kell lenni azzal, hogy egyáltalán milyen pároknak ”kell” együtt mozogniuk. Van, hogy éppen egy félreárazott átváltható kötvény maga a befektetési sztori (mint pl. néha a Magnolia és Opus kötvényeknél előfordul), vagy egy egyaránt tőzsdén lévő leánycég és az őt tulajdonló anyaholding nincs egymáshoz képest jól értékelve – a török és az orosz piacon is vannak ilyen konglomerátumok, ahol időnként megesik. De az sem példa nélküli, hogy ha van valami nagy felfordulás az orosz piacon, a befektetők a nagy pánikban arbitrázslehetőségeket hagynak a londoni és a moszkvai tőzsde között. Ezeket csak akkor lehet hatékonyan kihasználni, ha egyrészt az ember tud róluk, másrészt látott már ilyet, és meg tudja ítélni, hogy nem valami titkos infó van a rendellenesség mögött, hanem ismét előállt egy szerencsés helyzet.

Címkék: portfolioblogger portfolióbefektetés

A bejegyzés trackback címe:

https://fundman.blog.hu/api/trackback/id/tr475290558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.